Tinédzserként sokan szeretnének a középpontban lenni és sokan vágynak arra az életre, ami a híres embereké. Azonban szerintem nem látnak a külsőségek mögé és nem is tudják pontosan, hogy ez az egész mivel is jár. Hiszen a csillogás és a tökéletesség mutatása mögött bármi lehet. Nem csinálhatnak bármit, hiszen egyből megírják azt az újságok, ha sokan felismerik az utcán az embert az az elején még egy jól eső dolog lehet, de egy idő után frusztrációt is okozhat. Ilyenkor már egyáltalán nem mindegy mit csinál az ember, mindig lesz valaki, akinek nem tetszik, amit csinál stb. Hiszen nem lehet olyat tenni, ami minden egyes embernek szimpatikus. Utálók és rosszakarók mindig lesznek. Aki nem elégedett az életével és nem boldog, az másban is csak a rosszat keresi. Ez viszont egyáltalán nem jó. Viszont nem is tudunk vele mit tenni.
A közösségi médiának köszönhetően pedig ez egyre jobban érinti az embereket. Ma már sokkal könnyebb bántani a másikat, és név nélkül még könnyebb a zaklatás és a bántalmazás. Mert nem csak testileg lehet bántani a másikat, hanem szavakkal is. Ezért az előtt, hogy bármit is mondanánk a másiknak először gondoljunk abba bele, hogy nekünk fordított esetben hogyan esne. Ha minket bántana a dolog, akkor inkább maradjunk csendben.
Ha valaki nagy önbecsüléssel rendelkezik és elégedett önmagával, rendben van az önbizalma, akkor valószínűleg sokkal kevésbé fogják az ilyen dolgok zavarni vagy negatívan érinteni. Persze senkinek nem esnek jól a durva és bántó szavak, de ha valaki tudja, hogy ezek nem róla szólnak, hanem sokkal inkább arról, aki írja őket, akkor nagy eséllyel le fog peregni róla és nem fog neki álmatlan éjszakákat okozni.
Azonban nem tudhatjuk, hogy ki erős annyira, hogy ne zavarják az ilyen dolgok, ezért inkább legyünk empatikusak, forduljunk pozitívan a másikhoz és a helyett, hogy mások bántásával akarnánk jobban érezni magunkat inkább fejlesszük önmagunkat és keressük meg az okát annak, miért esik jól bántani a másikat. Ha valaki rendben van önmagával, akkor nem akarja a másikat bántani.
Amióta ezt tudom próbálom magam pozitív gondolkozású emberekkel körbevenni magam. Amikor energetika tanúsítvány után kutattam az interneten, akkor rátaláltam az Ecoteam oldalára. Nagyon sok hasznos információt megtudtam már a honlapjukról is. Korábban nem volt még szükségem energetika tanúsítványra, viszont mivel meg szerettem volna pályázni egy nagyszerű lehetőséget, amihez feltétel az energetika tanúsítvány, ezért kénytelen voltam utánanézni a dolognak és keresni egy olyan csapatot, aki ezt megcsinálja nekem. Nem szerettem volna a félvállról venni ezt az egészet, hiszen mégiscsak egy pályázat múlott rajta, ezért olyan szakembereket kerestem, akikben 100%-ig megbízhatok.
Az Ecoteam csapata szerintem pont ilyen. A honlapjuk minőségéből is egyértelműen látszott számomra az, hogy nagyon igényesek a munkájukra és a leendő ügyfeleiket a lehető legjobban szeretnék informálni. Miből láttam ezt? A weboldalukon nagyon sok információ megtalálható magáról az energetikai tanúsítványról, annak az elkészítési módjáról, megtudhatjuk azt is, hogy milyen esetekben lehet rá szükségünk és magáról a cégről is többet megtudhatunk. A weboldal minősége is mindig nagyon árulkodó tud lenni hiszen, ha minőségi és látszik rajta, hogy sokat foglalkoztak vele, akkor nagy valószínűséggel az a vállalkozó vagy vállalkozás, aki honlap a munkájába is sok energiát fog fektetni. Az Ecoteam Weboldala nagyon könnyen használható, könnyen átlátható és minden információ megtalálható egy helyen.
Az egyik nagy pozitívum szerintem náluk, hogy gyorsan dolgoznak. Ennek köszönhetően akár 12-24 órán belül már el is készülhet az energetikai tanúsítvány. Ők nem fogják feleslegesen húzni az időt, dinamikusan dolgoznak és a nagy szakmai tapasztalatuknak köszönhetően még profik is. A tanúsítvány elkészítése egyébként nem egy bonyolult feladat és valójában nem is igényel sok munkaórát. Azonban sok helyen az felkészülésére akár heteket is várhatunk. Az Ecoteam csapata ezzel szemben nem csak alapos munkát végez, de akár már másnap a kezedben is tarthatod az elkészült dokumentumot. Ha sürget a határidő, vagy későn jutott eszedbe, hogy neked energetikai tanúsítványra van szükséged, akkor mindenképp érdemes lehet őket hívni. Mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy elégedett legyél a szolgáltatásukkal és minél hamarabb megkaphasd a tanúsítványt.
Hogyan zajlik az energetikai tanúsítvány elkészítése?
Az első és legfontosabb feladat az a te kezedben van. Hiszen az első lépés az, hogy felkeresed őket telefonon vagy a honlapjukon található űrlapot kitöltöd. Ha sürgős a dolog, akkor érdemes lehet telefonon keresni őket, hiszen így sokkal gördülékenyebben és gyorsabban tudtok haladni. Miután megtetted ezt a legfontosabb lépést telefonon megbeszéltek minden fontos információt és felveszik az adatokat, majd egyeztettek egy időpontot amikor kimehetnek a helyszínre elvégezni a méréseket. Ha a megbeszélt időpontban megjelennek a szakemberek és elvégzik a felmérést. A mért adatokat továbbítják az irodába, ahol neki is látnak a tanúsítvány elkészítésének az mérések alapján. Miután ezzel elkészültek akkor nincs más teendő, ezért átadják a futárszolgálatnak a dokumentumot. A futár másnap már kézbesíti is neked a megadott címre. Mint látható ez nem egy bonyolult dolog és nem is áll sok lépésből, ezért felesleges lenne ezzel több napot eltölteni. Az Ecoteam Ezt pontosan tudja és azt is, hogy egy ügyfél sem szeret várakozni, ezért a lehető leggyorsabban és pontosabban dolgoznak.
A Magyarország egész területén elérhető a szolgáltatásuk ezért, ha nem a fővárosban laksz akkor is keresheted őket bátran. Energetikai tanúsítványra az ország bármely területén szükséged lehet. Ha meg szeretnél pályázni egy pályázatot vagy el szeretnél adni egy ingatlant, akkor ezekben az esetekben mindenképp szükséged lesz rá. Viszont amennyiben a te esetedben egyik eshetőség sem áll fent, viszont ingatlant szeretnél vásárolni, akkor ebben az esetben is érdemes lehet az energetikai tanúsítványról az alapvető információkat tudnod. Ebben az esetben ugyanis a te szempontból az lesz fontos, hogy az ingatlan energiafelhasználása milyen. Az energetikai tanúsítvány pedig pont azt mutatja meg, hogy a lakás/ház fenntartása mennyi energiába kerül. Ez a vásárlás szempontjából egy nagyon lényeges dolog lehet, viszont az Ecoteam oldalán erről is fontos információkat találhatsz.
Ha kíváncsi vagy rá, hogy az eddigi ügyfelek milyen véleménnyel vannak a szolgáltatásukról, akkor a weboldalon ennek is utána járhatsz. Nagyon sokféle vélemény megtalálható az oldalukon, viszont mindegyikből az derül ki, hogy aki eddig megbízta őket a tanúsítvány elkészítésével mind elégedettek voltak. Ebből számomra az látszik, hogy megbízhatóak, a kommunikációjuk őszinte és valóban ügyfélközpontúan gondolkoznak.
Amennyiben most még nincs is szükséged egy ilyen tanúsítványra akkor is érdemes lehet informálódnak és megjegyezned a nevüket a későbbiekre, hátha egy szükséged lesz rá.
Bízd a legjobb szakemberekre az energetika tanúsítványod elkészítését és biztos lehetsz benne, hogy nem kell majd csalódnod bennük és a végeredményben sem.