Elmondható, hogy a Wagner cégnél igazán jól ismerik az összes, autótakaró ponyvával kapcsolatos kérdéskört.

https://www.withcar.hu/tipusajanlat/jegesoellen-vedo-autoponyva

Tekintve, hogy a korábban gyártott és forgalomba hozott modellek nem igazán elégítették ki a felhasználói igényeket, és a visszajelzések sem voltak kedvezőek, olyan továbbfejlesztéseket foganatosítottak, melyek következtében az autótakaró ponyvák új generációja immár funkcionalitásban, megbízhatóságban és kezelhetőségben is elnyerte a vásárlók elégedettségét. A fejlesztések során alkalmazott egyik ügyes és gyakorlatias megoldás a kondenzáció elleni nyílás kialakítása az autótakaró ponyván.

Ez egy nagyon hasznos és szükséges változtatás az eddigiekhez képest, hiszen mondani sem kell, mennyire nem tesz jót a karosszériának a hosszabb időszakon át ottrekedő nedvesség. Egy megfelelő szellőzőlyukkal ellátott autótakaró ponyvával azonban, ahol a pára a nyíláson át eltávozhat, ez a kellemetlen jelenség kiküszöbölhető. Ezzel együtt azonban ajánlatos az autótakaró ponyvát száraz felületre felhelyezni. Ha a gépkocsi karosszériája sáros, vizes, vagy „ne adj isten” jéggel, hóval borított, fontos az összes nedvességet, legyen bármilyen halmazállapotú, eltávolítani róla, majd szárazra törölni. Csak ezen műveletek elvégzése után célszerű felhelyezni rá az autótakaró ponyvát. További újító módosítást jelent a termékkel kapcsolatban, hogy immár egy külön, nagyobb méretű tároló zsákot is rendszeresítettek az autótakaró ponyvák mellé. A visszajelzések és a gyakorlati tapasztalatok összevetése során felismerték ugyanis, hogy a tárolásnál nehézséget okoz az autótakaró ponyvát visszagyömöszölni az eredeti csomagolótáskájába. Ily módon azonban ez a probléma is megoldódott: összehajtogatás és feltekerés után mindenki könnyen elhelyezheti a mellékelt nagy tároló zsákban a ponyvát. A tároló zsákok, csakúgy, mint az autótakaró ponyvák, négyféle méretben kaphatók: a gépkocsi típusától függő szükséges méret táblázat segítségével állapítható meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük