Itt a grill szezon és egyre többször merül fel a kinti sütés gondolata. A már megszokott flekken, kolbász egy idő után igencsak elcsépeltnek tűnhet, ezért jó néha kipróbálni egészen ínyenc falatokat is, mint például a hamburger. A hamburger hozzávalókat beszerezhetjük az üzletből is, azonban hamburgerhúst készíthetünk otthon is. A hamburgerhús készítése nem olyan ördöngös feladat, amit nem tudnánk mi magunk is otthon elkészíteni, sőt valószínűleg sokkal ízletesebb, zamatosabb lesz, mint amit készen megvásárolnánk. A hamburgerhús hozzávalói a következők: darált hús, só, bors és fűszerek, mint például rozmaring, csili, petrezselyem stb. természetesen ízlés szerint és két evőkanál parmezán, ami csak ajánlott.

A hamburgerhús készítése első lépése, hogy a darált húst a fűszerekkel és a parmezánnal jól összedolgozzuk, egészen addig, míg puhábbnak nem érezzük a masszát, fontos az is, hogy a fűszereket egyenletesen eloszlassuk, vagyis ezt a munkafolyamatot nem tanácsos összecsapni. Az elkészült masszát négy egyenlő részre osztjuk, majd gombócokat formázunk belőle, a két tenyerünk közé fogva kilapítjuk, vagy kimondottan hamburgerkészítő formába helyezzük. A húspogácsa vastagsága ízlés kérdése, az azonban igaz, hogy 2 cm-nél nem szerencsés vastagabbra hagyni, mert bár kívül szép színt kap, belül nyers marad a hamburgerhús. A legfinomabb faszenes grillen sütve lesz, de természetesen készülhet a tűzhelyen, serpenyőben is. Tehát a hamburgerhús készítése nem is olyan bonyolult folyamat, így bátran előkészíthetjük mi magunk a következő grillezéshez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük