Az egész világot alaposan felborzolta egy új vírus megjelenése. Már nem maga a folyamat az, ami annyira meglepő, hiszen napi szinten jelennek meg az eddigiektől eltérő kórokozók, hanem az ennek nyomán következő megbetegedések számadatai adnak nagyon komoly félelemre okot. Vagy mégsem? Már mindenki megszokhatta, hogy a téli szezon és a kora tavasz általában valamilyen járvány időszaka. A mi éghajlatunkon az influenza az, ami rendszeresen tombol, de ez ellen már hatékonyan lehet védekezni. A jelenlegi helyzet valamivel másabb, amit a koronavírus térkép is jól ábrázol. Nem csak néhány országra terjed ki a fertőzés, hanem világméretűvé nőtte ki magát, amit a WHO már be is jelentett. Bár ezzel nem tudtunk meg alapjaiban sokkal többet, hiszen előre jelezhető volt ez a Kínában lezajlódó tömeges megbetegedéseket követően. Az adatok folyamatosan frissülnek, amit a koronavírus térkép nyomon követésével mi magunk is jól láthatunk.

Az eredetileg Vuhan tartományából kiinduló törzs, közeli rokonságot mutat a korábbi SARS és MERS koronavírus járványokkal, amik bár lehet veszélyesebbek voltak a jelenleginél, de ezen változat esetszámai sokkal magasabbra rúgnak, ahogyan ezt a koronavírus térkép is jól ábrázolja. A globalizáltságnak és a hatóságok felkészületlenségének köszönhetően hirtelen több országban alakultak olyan gócpontok, amik robbanásszerű terjedést tettek lehetővé a 2019-nCoV vírusnak keresztelt fertőzésnek. Mindezek ellenére felesleges pánikba esni, ügyeljünk az egészségünkre és legyen figyelemmel kísérve a koronavírus térkép a megfelelő informálódás érdekében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük